Nyíltan megtámadta a katolikus egyházat Vadai Ágnes: rögtön az első kérdése alkotmányellenes volt
Végül Semjén Zsolt tette helyre a DK országgyűlési képviselőjét.
Végül Semjén Zsolt tette helyre a DK országgyűlési képviselőjét.
Dr. Vadai az egyik legképzettebb, legfelkészültebb, tengernyi nemzetközi tapasztalattal rendelkező képviselő.
„Köszönöm azoknak, akik hittek és hisznek bennem!” – írta a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese.
Vadai Ágnes szerdára ígér bizonyítékot, hogy koncepciós eljárás zajlik a polgármester ellen, Puskás Péter kíváncsian, de haláli nyugalommal várja a fejleményeket.
„Neki azoknak a sértegetése és lenézése fontos, akik nem értenek vele egyet. Dettó Márki-Zay” – mondta a fideszes politikus.
Addig jó nekünk, amíg árnyékban maradnak.
A DK-s politikust emellett nem érdeklik az elemzői vélemények sem.
Polt Péter rendesen helyretette Vadai Ágnest.
Dömötör hangsúlyozta, hogy Vadaiék idején tizenegynéhány tartalékos volt, a használható repülőgépek száma pedig meredeken csökkent.
A Demokratikus Koalíció (DK) tagjai költik legtöbbet irodabérlésre.